1. Képmutatás

"Ebből is meghoztam az első fejezetet. Remélem lesz valaki, aki szán rá néhány percet, hogy elolvassa, és véleményt nyilvánítson. Ha tetszett szóljatok barátaitoknak, és ellenségeiteknek, hogy ne hagyják ki! Kövess te is!" -Annie

"Képmutatás... az emberi viselkedés egyik legfontosabb alappillére. Nélküle egy ember létképtelen. A boltban, mikor odamosolyognak az eladónak, közben pokolra kívánják az egészet, mikor új emberrel ismerkednek meg. A lehető legjobb formájukat hozzák, hogy aztán kiábrándíthassák a későbbiekben. A sminkelés és az öltözködés... mind mind kellékei ennek az alapvetően károsnak ítélt, de valójában nagyon hasznos tulajdonságnak. Mikor a szívük darabjaira tört, lelkük világa felismerhetetlenségig eltorzult a fájdalomtól, s mégis mosoly ül az arcukon. A megtévesztő képmutatás nemcsak káros, és elítélendő. Olykor hasznos, és szükséges.
Ezzel a tudással indultam neki teljes lelkesedéssel Barrynek. Barry az az igazi nyugodt városka, amire szükségem volt a szabadulásom után. Csak normális ember akartam lenni, mikor oda költöztem abba a házba. Olyan kísértetiesen közel... "

"Gyönyörű reggel volt. Kiléptem az ajtón, de nem siettem. Vártam néhány pillanatot, körülnéztem. Felfedeztem azt a csodálatos reggelt, és azt a teljesen átlagos napot, ami előttem állt. A ruha üzletbe indultam, ahol dolgozom. A bámészkodás miatt kicsit kifutottam az időből, és nem akartam elkésni, már az első napon. Sietősre fogtam a dolgom, közben a táskámban kotorásztam, mikor a szomszédomba botlottam. Páratlan első találkozás. Figyelmetlenül belefutottam, elejtettem a táskám, amiből az összes kacat a földre borult. Láttam kissé dühítette a dolog, de segített összeszedni a holmit. Rám nézett, bemutatkozott majd sietve a kocsiba ült, oda intettem a másik fickónak is, aki viszonozta a gesztust, és tovább siettem. Akkor még nem is sejtettem, hogy ez a pillanat az egész életemet felforgatja. "

-Persze, persze, hogy megvan -mondta Violet a telefonba, miközben a táskájában turkált. 

-Valahol itt kell lennie, mondom, hogy megvan -folytatta kétségbeesetten a bizonygatást, és a keresgélést, aztán megállt és mindent kipakolászott a táskájából a földre. Mikor megtalálta, amit keresett, mosolyogva felemelte és folytatta. 

-Látja, már meg is van. Megmondtam, hogy eltettem -dicsekedett majd letette és elkezdett visszapakolni a táskájába. 

-Mindig ezzel kezded a napod? -hátrafordult, mögötte új ismerőse Hal Yorke állt. Ismét segített a pakolászásban, aztán a kezét nyújtotta a lány felé, amit az elfogadott. Eközben Violet elmagyarázta, hogy csak a kulcsot kereste, mert ma neki kell nyitnia új munkahelyén, ami egy ruhabolt. Ő pedig az eladó, és ez mennyire szokatlan neki. Csak mondta, és mondta. Aztán szégyenlősen a szája elé emelte kezét, és sajnálkozva bocsánatot kért, hogy ezzel a sok buta dologgal untatja, mikor valószínűleg neki is elég dolga van. Ezt olyan félénk hangon tette, hogy már szinte sajnálni való volt. Hal kihúzta magát, és udvariasságból kierőltette  

-Semmi gond - Vi látta az arcán, hogy ezt cseppet sem gondolja komolyan, mégis elmosolyodott a figyelmességen. Egyáltalán nem olyan ember volt, akire a lány valaha is haragudni tudott volna. Lényéből sugárzott valami jólneveltség és beképzeltség keveréke, mégis olyan udvarias volt. Kimért, hűvös viselkedése miatt érdekesnek találta, figyelemre méltónak. Bár őzike tekintete volt, mégis látott benne valami kegyetlen ragyogást, amiről talán ő maga sem tudott, és jól öltözött volt. Átkozottul jól öltözött. Állapította meg második találkozásuk végéhez közeledve, mert az közben elkezdett búcsúzkodni, és valamit mondott arról, hogy siet. Még mielőtt befejezte volna a búcsúzkodást Tom jelent meg. Az ő arca teljesen ártatlan volt. Tekintete jóságot sugárzott, de valószínűleg nem volt valami okos. Ez abból látszott, ahogy maga elé nézett. Legalábbis akárhová nézett, mindig úgy tűnt, mintha csak maga elé meredne. De ez nem így volt. Tom valójában jól megítélte a helyzetet. Hal egy lánnyal beszélget, akinek nyilván tetszik, különben nem beszélgetne ilyen szétszórtan, és lelkesen egy idegennel. Ám Tom azt nem tudta megítélni, hogy Hal mit gondol, mert Hal fura volt számára. Sosem mutatott érzelmeket, azt kivéve, ha kosz volt a házban. Mert olyankor nagyon ideges lett, és amíg meg nem oldotta a kellemetlen helyzetet mindenkivel feltűnően agresszív volt. Bár még mindig aggódott amiatt, hogy Hal embereket fog bántani, úgy érezte rosszat tesz, ha teljesen elszigetelik. Emlékezett még arra is, hogy Annie mennyire szerette volna, hogy Hal másokkal is találkozzon. Ez a gondolatsor gyorsan szaladt át az agyán, majd oda szólt a lánynak, hogy ha nincs más dolga jöjjön csak át vacsorázni. Violet Hal arcát fürkészte, közben próbált ártatlan arcot vágni a dologhoz. Úgy tűnt csak azon múlik, hogy a meghívást elfogadja el, hogy mint szól hozzá a jól öltözött de valójában tudta, hogy nem mond ellent előtte, így biztos volt a válasz. Hal kínlódva mosolyt erőltetett az arcára, és próbálta nem mutatni a félelmét. A félelmét attól, hogy egy újabb ember végzi vacsoraként általa. Viszont udvariatlan sem akart lenni a lánnyal, mert volt benne valami, amiről úgy gondolta, hogy különös. Ártatlannak, barátságosnak, ügyetlennek és bugyutának tartotta. Teljesen az ellentétének. Még a járásában is volt valami, ami arra utalt, hogy teljesen komolytalan. Ami természetesen nem tetszett neki, de teljesen egészében érdekes jelenségnek tartotta. Jónak, önmagát pedig rossznak. Ez az ellentét pedig reménytelenül beleette magát a fejébe, épp most.

Violet kopogott az ajtón. Kicsit megvárakoztatták, csak aztán engedték be. Tom nyitotta ki. Szokásos butuska arcot vágva bevezette a lányt. Közben elmagyarázta, hogy a vacsora odaégett, így pizzát rendeltek, amin Violet nagyon nevetett. 

-Szóval ketten laktok itt? -érdeklődött, miközben leült a kanapéra. 

-Igen, csak mi -jött a válasz a szoba másik feléből, mert közben Hal lépett be a szokásosnál is kissé jobban öltözve. Inget és mellényt hordott, ez nagyon jól állt neki. Violetet mindig olyan érzés kerülgette a közelében, mintha nem a jelenből való lenne. Persze sikerült mindig elhessegetnie ezt a gondolatot, de érdekesebb volt, ha nem tette. A pult mögött egy lány jelent meg hirtelen. Ettől kicsit meglepődött, de nem nézett oda és próbált nyugodtnak látszani, miközben azon tűnődött, vajon a fiúk tudják-e, hogy szellem van a házukban, és ha igen akkor nem emberek. De nem gondolkodott azon, hogy akkor mik lehetnek. Csak próbálta beszéltetni őket, hátha megtud valamit. 

-Milyen ízléses kis... -mutatott a falra, és kereste a megfelelő szót arra a trópusi hangulatú képre, ami az egész oldalt elfoglalta. Sajnos erre nem létezett szó. Legalábbis az ő szótárában nem. 

-Ez így volt, mikor ide jöttünk - magyarázkodott Tom. A tudomásul nem vett lány pedig csak beszélt, és sajnálta magát. Először megjegyzést tett arra a falra, amit Violet "megdicsért". Majd Hal idegesítésére koncentrált. 

-Mond meg neki, hogy csaltál el engem is. Szépen beszéltél és kedves voltál, mindig jól öltözött. Aztán ittál a véremből és most halott vagyok -Sorolta a lány. Hal próbált nem odafigyelni, de látszott rajta, hogy még a korábbinál is feszültebb. Aztán Violethez hajolt, és a fülébe suttogott, de ő úgy tett, mintha nem hallana semmit. Mulattatta a dolog, de hatalmas energiákat emésztett fel, hogy rá se nézzen, vagy néha el ne nevesse magát. Kicsivel később elbúcsúzott arra hivatkozva, hogy már késő van, és mennie kell. Szerette volna megtudni, milyen kapcsolatban áll a szellem, és Hal. Szeretett volna őszinte és nyílt lenni, de amíg az emberek életét figyelte megtanulta, hogy abból sosem jöhet ki jól. Egyébként sem biztos, hogy szeretné tudni a részleteket, hogy milyen lénnyel áll szemben. Úriembernek tűnik, de ez csak egy kép. Egy álca, ami elfedi lénye valódi gonoszságát. Ez az, ami sokkal inkább teszi emberré, mint bármilyen próbálkozás. Nem is sejti még, hogy próbálkozásai az emberségre hiábavalóak, mert a faj azalatt teljesen elkorcsosult. Minden jóság kihalt belőlük, minden igazi. Minden, ami emberré tette őket egykor. Hal nem is sejti, hogy sokkal inkább ember, mint bármelyik ember ezen az átkozott bolygón. Violet az ajtóban megállt. Visszanézett még egyszer. Kedves, együtt érző mosolyt küldött Halnek, aki akarata ellenére sokkal barátságosabban és valóságszerűbben viszonozta ezt, mint máskor. Mintha értették volna egymást szavak nélkül. Anélkül, hogy tudnák, mi a másik titka.